Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gangl Edina „Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány” szolgálatában

2014.09.29

Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány - a magyarországi emlőrákkutatás fejlesztésén túli - fő célkitűzése a széles körű tájékoztatás az emlőrák megelőzésével, kezelésével és rehabilitációjával kapcsolatban. Ennek érdekében olyan speciális kezdeményezéssel álltak elő, melyhez Magyarország egyik sikersportágát, a vízilabdát hívták segítségül.

Mi sem nagyobb öröm számunkra, hogy együttműködési megállapodást köthettünk az Alapítvánnyal, amelynek értelmében Egyesületünk egyik válogatott játékosa, Gangl Edina lett az Alapítvány arca.

c4f3e19f0cf44c8dad88bd1e37e62627.jpg

Fotó forrása: Palettaonline.hu, fotós: Berán Dániel

Az UVSE kiválósága elmondta: „korábban sajnálatos módon az egyik közeli hozzátartozóm is megküzdött a mellrákkal, így különösen magaménak érzem a témát, ezért azonnal igent mondtam a felkérésre, hogy ha lehetséges ezzel a kampánnyal is felhívjuk a figyelmet, mert tehetünk ellene, nem érdemes várni, hogy esetlegesen akár a nőiességünket tegyük kockára”. Csapatunk tagjai vállalták, hogy minden mérkőzésükön kitűzik a mellrák elleni küzdelem szimbólumává vált rózsaszín szalagot.

Az UVSE életében nem újszerű, hogy jó cél érdekében együttműködést köt (hiszen a tavalyi évben a „négylábú szeretetfutár” kampányhoz csatlakoztunk), így idén is örömmel álltunk egy sokakat érintő témakör mellé.

Puskás GabriellaAz Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány” kuratóriumának elnöke elmondta: „A kezdeményezés lényege egy társadalmi szemléletváltás generálása, melynek célja, hogy minél többen megértsék, hogy az emlőrák ma már nem halálos ítélet, korai felismeréssel nagyon jó eséllyel gyógyítható, sőt manapság már nem sokban különbözik más krónikus betegségektől. Fel kell végre ismernünk, hogy egészségünk érték, melynek megőrzéséért mi magunk is nagymértékben felelősséggel tartozunk. Ennek jegyében az embereknek át kell értékelniük az önmagukhoz való viszonyukat, az életszemléletüket, életmódjukat, ennek egyik tényezője a rendszeres mozgás, és ha a sportnak egy olyan jeles képviselője segíti a fentiek tudatosítását, mint hazánk egyik sikersportágának válogatottja, arra biztosan felfigyelnek az emberek – a nők, lányok, asszonyok, akiknek ezek a sportolók példaképként szolgálnak.” 

 
 

 


Profilkép


Elérhetőség

Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány

1145 Budapest, Uzsoki utca 29.

06 1 251-7333 / 1386. mellék

info@emlorakalapitvany.hu