Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lehet pozitív is a mérleg

2013.09.17

Lehet pozitív is a mérleg

Legéndi Veronika„Amikor kiderült az emlőrák, mondtam az orvosomnak: én nem akarok se műtétet, se kemót. Azt válaszolta: nem is kell. Először megörültem, de akkor folytatta a mondatát: legyek önző, s ne törődjek a családommal, hagyjam itt őket nyugodtan idő előtt. Ekkor határoztam el: végigcsinálom. Szavakba sem lehet önteni mit él át az ember, amikor a kezelések közepén úgy érzi, minden életerejét elszívták. A műtétek után rám három kemoterápia, harminc sugárkezelés, majd még három kemó várt. Nekem az segített, amikor át tudtam állítani a gondolkodásom: onnantól kezdve, hogy nem méregként, hanem a gyógyulásomat segítő gyógyszerként tekintettem a kezelésekre, értelmet kapott, sokkal elviselhetőbbé vált minden, csökkent a rosszullétem, az utolsó infúzió után pedig már egyáltalán nem volt panaszom.”

 

Legéndi Veronika

 

Legéndi Veronika 2001 októberében talált egy csomót a mellében, amiről kiderült, hogy mellrák: kérte, hogy a karácsonyt még tölthesse a gyerekeivel, majd rögtön az ünnepek után befeküdt a műtétre. Az operáció speciális volt, mert egyszerre műtötték mindkét mellét: ugyan daganat csak az egyikben volt, ám a tumor kioperálásával egy időben rekonstrukciós műtétet is végeztek, s az egészséges mellhez azért nyúltak hozzá, hogy a szimmetriát megőrizzék. Egy műtéti szövődménynek ugyan a következő időszakban panaszok és újabb operációk lettek a következményei, ám végül minden beavatkozáson túlesett. A hormongátló kezelés még éveken át folytatódott, ám ma már csak a rutin kontrollokra jár.

– A rosszulléteken túl az viselt meg leginkább, amikor kihullott a hajam. Egy nap azután a fiammal elmentünk és vettünk egy dögös parókát – mondja immár mosolyogva Legéndi Veronika, aki a betegségben új hivatásra lelt: ismerős betegekkel megalakította az Újjászületés Rehabilitációs Tánccsoportot, amely egyre ismertebb, a bővülő csapat nemrég már harmadik születésnapját ünnepelte.

 

Az Újjászületés Tánccsoport előadása

Az Újjászületés Tánccsoport előadása– A legfiatalabb tagunk a harmincas évei elején jár, a legidősebb a hetvenhez közelít. Mindenki valamilyen rákbetegséggel küzdött vagy küzd jelenleg is, senki sem hivatásos táncos, senkinek nem kell, hogy feszélyezve érezze magát. Eleinte csak a magunk örömére jártunk össze, ma már időről-időre hívnak fellépni bennünket sorstársak klubjaiba vagy rendezvényeire is. Ezt azok a társaim is évezik, akik eleinte nem akartak fellépni, ami persze nem is kötelező. Barátnőm, Tánczosné Szabó Krisztina társadalmi munkában felvállalta, hogy koreográfiákat tanít nekünk, hetente egy, fellépések előtt hetente két alkalommal találkozunk a lányokkal. Beszélgetünk, táncolunk, nemrég egy videoklipet is forgattunk! – mondja lelkesen Legéndi Veronika.

Azzal fejezi be: számára a betegsége mérlege a megpróbáltatásokkal együtt is pozitív. „Más ember lettem, most élem az önmegvalósítás korát, hiszen a csapat ügyeit, próbáit, fellépéseit intézve olyan dologgal törődhetek, amiben én is, mások is örömet lelnek és ez és érzelmileg is egyensúlyban tart.”

 

Forrás: http://www.rakgyogyitas.hu/cikk.php?id=539

 
 

 


Profilkép


Elérhetőség

Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány

1145 Budapest, Uzsoki utca 29.

06 1 251-7333 / 1386. mellék

info@emlorakalapitvany.hu